Tartozom egy vallomással. Mégpedig, hogy miért is lett ez a blogom címe. Íme a teóriám: körbenézve a világhálón minden ember más és más blogot ír, mindenkit más érdekel. Egyben azonban mégis megegyezik: mindeki azt írja amit gondol, ahogy lát, ahogy érez. Kicsit olyan mint egy önsegély. Pszihológus barátnőmet idézve minden embernek van egy kis lelki defektje, megnyugatásként ezt állítólag senki nem ússza meg. Ugyanúgy jár a Jóistentől mint a fej meg a test. ;) Azt is hozzátette nagytudású barátném ha az ember ír (azaz kiírja magából a dolgokat amik ki kell, hogy jöjjenek) az már bizony fél gyógyulás. Hát ez rajtam ne múljon. Akkor bizony gyógyulok én is minden nap. Megspórolva ezzel egy jólmenő pszihológus óradíját.... ;)
Súlyos elmaradásom van drága Tanáromnál politikai vonulatú dolgok terén ezért íme egy kis hazai politikai történés az én szememmel.
Gyurcsány Ferenc lemondott. Én meg csak kapkodom a fejem, hogy aki eddig ezt várta az meglepődik aki meg nem az teljes lelki békével nyugtázza. Én az előbbiek táborát erősítem és erősen meglepődök. Azt is elmondom miért. Engem ugyanis drága jó szüleim arra tanítottak, hogy amit elkezdek azt fejezzem is be. Most meg csak nézek, hogy a politika néha úgy működik mint az én 5 éves fiam. Ha valami nem megy neki és elrontja, mindjárt szól nekem, hogy anya gyere és segíts mert nem megy. Aztán ott is hagy engem ,hogy rakjam össze a széttört játékát vagy pakoljam össze a kupit amit az általa okozott gyermeki vihar okozott.
Itt most azonban nincs anyuka csak pótapuka. Méghozzá Bajnai Gordon aki szépen megörökölte a vihar utáni kupit. Pakolni még nem pakol de ígéretet azt már kaptunk: " Fájni fog!". Mi meg csak remélhetjük, hogy csak kicsit fog fájni hiszen itt nem egy összetört gyerekjátékról hanem emberek ezreinek bizalmáról és szeretett országunkról van szó.
Remélem legalább egy embert megfog a blogom és olvassa. Én annyit megígérhetek, minden téma ami csak egy nőt, anyát, fiatalt érinthet és érint arról kendőzetlenül írok.
Üdvözlettel: speaker ;)

ja,én elolvastam
VálaszTörlésKezdetnek nem rossz, csak így tovább!
VálaszTörlés