Most végeztem a 2 napos médiumok kezelése tréninggel amit a főiskola szervezett. Hát beleizzadtam rendesen de nyugtáztam nem csak én hanem a többiek is. Mert ugye minden kedves otthonülő magyar polgár a kis vacsiját fogyaszgatva azt gondolja ez a riporterkedés és interjú adás olyan habkönnyű műfaj. Legalábbis én ezt gondoltam. Odamegy a riporter, mikrofon bele az arcba, csapó (vagy mi a fene) aztán had szóljon. Na kérem tisztelettel ez egy elég kemény szakma.
Először is mint nő (és mint a többi nő) erős önbizalomhiánnyal küszködöm. Utálom ha fényképeznek, a kameráról már nem is beszélve ha meg a hangomat hallom vissza attól egyenesen sikítófrászt kapok (szerintem ugyanis a hangom kb. olyan mintha egy macskát nyúznának, a testem meg a kamerának hála kap vagy plusz 10 kilót). Elhihetitek a minusz 10 kilónak sokkal de sokkal jobban örülnék!;)
Szóval a kamera forgott rendesen a két nap alatt és mindenki pironkodva nézte magát vissza, hogy éppen nem ö-zök beszéd közben, nem imbolygok a kamera előtt, nem mutogatok és hadonászok beszéd közben. A végén már annyi minden szakmai dologra kellett összpontosítanom, hogy az én listámon szereplő és borzasztóan fontos (hasat be- mellet ki, mosolygok mint egy vadalma, a hajam és smikem szinte tökéletes, profi mondatok és gyönyörű hanglejtés) a semmibe veszett már a felvétel első másodpercében. Persze akkor még nem is említettem, hogy a riporter is faggat rendesen és nem mindig olyan kedves és barátságos kérdéseket tesz fel. Végeredmény: ö-zök, a szememet úgy forgatom mint egy skrizofén, imbolygok, izzadok, és a mondataimon is persze van még mit javítani (ja és a legszörnyűbb: has ki-mell be, a hajam mint a szalmakazal, smink finoman elcsúszva)! ;)
Úgyhogy ezúton is üzenem minden otthonülő és kritikus tv-nézőnek ez egy nagyon kemény szakma ezért vissza az agyarakkal és legyünk kicsit elnézőbbek egy-egy rossz kérdés vagy baki hallatán.
Engem ez a szakma megevett reggelire ezért minden tiszteletem a szakmában dolgozóknak. Remélem egyszer ha nagy leszek én eszem meg..... ;)
Először is mint nő (és mint a többi nő) erős önbizalomhiánnyal küszködöm. Utálom ha fényképeznek, a kameráról már nem is beszélve ha meg a hangomat hallom vissza attól egyenesen sikítófrászt kapok (szerintem ugyanis a hangom kb. olyan mintha egy macskát nyúznának, a testem meg a kamerának hála kap vagy plusz 10 kilót). Elhihetitek a minusz 10 kilónak sokkal de sokkal jobban örülnék!;)
Szóval a kamera forgott rendesen a két nap alatt és mindenki pironkodva nézte magát vissza, hogy éppen nem ö-zök beszéd közben, nem imbolygok a kamera előtt, nem mutogatok és hadonászok beszéd közben. A végén már annyi minden szakmai dologra kellett összpontosítanom, hogy az én listámon szereplő és borzasztóan fontos (hasat be- mellet ki, mosolygok mint egy vadalma, a hajam és smikem szinte tökéletes, profi mondatok és gyönyörű hanglejtés) a semmibe veszett már a felvétel első másodpercében. Persze akkor még nem is említettem, hogy a riporter is faggat rendesen és nem mindig olyan kedves és barátságos kérdéseket tesz fel. Végeredmény: ö-zök, a szememet úgy forgatom mint egy skrizofén, imbolygok, izzadok, és a mondataimon is persze van még mit javítani (ja és a legszörnyűbb: has ki-mell be, a hajam mint a szalmakazal, smink finoman elcsúszva)! ;)
Úgyhogy ezúton is üzenem minden otthonülő és kritikus tv-nézőnek ez egy nagyon kemény szakma ezért vissza az agyarakkal és legyünk kicsit elnézőbbek egy-egy rossz kérdés vagy baki hallatán.
Engem ez a szakma megevett reggelire ezért minden tiszteletem a szakmában dolgozóknak. Remélem egyszer ha nagy leszek én eszem meg..... ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése